Hűvös április eleje volt Debrecenben tizenkét évvel ezelőtt. A csalóka személyes emlékeket megtámogatva az internetes adatbankok memóriájával azt mondhatjuk, kb. 6.8 Celsius fok lehetett, amikor az ország bölcsésztudósainak apraja-nagyja összegyűlt a Debreceni Egyetemen az országos tudományos diákköri dolgozatok aktuális biennáléján. Már napszállta felé járt az idő azon a csütörtöki napon, amikor az irodalmi tagozatok nagy része befejezte a munkáját – egy kivételével. A Kortárs magyar irodalmi tagozat Szirák Péter vezetésével fáradhatatlanul dolgozott egy a nyugati kapu közelében fekvő földszinti teremben. A kis ékszerdobozt hirtelen megtöltötték a saját feladataikat már elvégző kollégák és diáktársak, hazai pályát varázsolva a még hátralévő két károlis fiatalember mögé. Aki annak idején összeállította a tagozati beosztást, talán valahol belül sejtette, hogy drámai végkifejletnek leszünk tanúi. A várakozásteljes feszültség és kimerültség elegye nehézzé tette a levegőt a teremben, amikor az utolsóként előlépő előadó nagy lendülettel, lenyűgöző szakmai eleganciával, bár némiképp hadarva ismertette kutatási eredményeit Oravecz Imre Halászóember című művéről. Az alacsonyabb hozott pontjai miatt az volt érezhető, hogy szinte az életéért küzd – de jól láthatóan nem annyira az helyezésben mérhető eredményért, mint inkább az irodalomért és a tudományos bizonyításért. Felkészültsége, szakmai alázata és felszökkenő energiája hatásos volt: eloszlatta a fáradtság légkörét, és lenyűgözte a zsűrit, annyira, hogy végül az Alföld folyóirat különdíjával jutalmazza az ígéretes fiatalembert. Nem csigázom tovább a kedélyeket: Pataki Viktor volt ez a fiatalember.
Azóta számos alkalommal lehettünk tanúi annak, hogy Pataki Viktor munkabírása és -tempója akár a végkimerültség határán is képes olyan energiákat felszabadítani, hogy az a közösségre, munkatársakra is ösztönző erővel hat – tegye ezt akár tudományos konferencián előadóként, valamely szakmai rendezvényen szervezőként és háttéremberként, vagy a Fiatal Írók Szövetsége szorgos munkatársaként, majd hosszú ideig elnökeként.
Nem véletlenül használtam az alázat szót. Pataki Viktoron az első pillanattól kezdve látszott, hogy akar és képes tanulni, sokat dolgozni, hasznosnak lenni. Eleinte tanítványként, majd kollégaként, végül a Károli Gáspár Református Egyetem oktatójaként, OTDK-felelőseként és témavezetőjeként. Idén tavasszal a szegedi OTDK-n volt szerencsém megfigyelni, ahogyan – szintén egy kortárs magyar irodalmi tagozatban – immár zsűritagként végez lendületes és empatikus munkát, a szakmai éleslátás és edukatív hozzáállás jegyében.
Pataki Viktorra mindig lehetett számítani az Alföld Stúdió ülésein és az Alföld folyóirat szerzőjeként egyaránt: ha nem is mindig kapkodta el a tanulmányok és kritikák leadását, a végeredmény rendre magas színvonalú lett, tulajdonképpen nyomdakész minőségben – emlékeimben él egy lapzárta előtti éjszaka, amikor ő budapesti szobájában virrasztva dolgozott egy fontos kritika leadásán, forró dróton tartva kapcsolatot az én kihelyezett sárospataki szerkesztői irodámmal, hogy a kész anyag megérkezzen másnap reggel a debreceni tördelő postafiókjába. Nem volt bennem aggodalom a last minute leadást illetően, s valóban nem is kellett csalódni benne. Pataki Viktor mindig megfizeti az adósságát.
Az elmúlt bő évtizedben számos szerkesztett kiadvány és még számosabb folyóiratcikk – tanulmány, kritika – fűződik a nevéhez a modern és kortárs magyar irodalom, a líraelmélet, az emlékezetkutatás, az intermedialitás, sőt, újabban több publikációban a gyerekirodalom témáiban. Doktori értekezését 2019-ben védte meg, maradva a számára fontos témánál, ’Az emlékezet reprezentációja és retorikája Oravecz Imre műveiben’ címmel, s önálló kötete 2024-ben jelent meg Az emlékezet rétegei. Tanulmányok Oravecz Imre költészetéről címmel, amely monografikus igényűnek nevezhető tanulmánykötet, s elmondható, hogy a disszertáció tematikus hiátusait azóta is folyamatosan pótolja.
Pataki Viktor tudományos írásmódjára jellemző az elméleti irányultság, irodalomértelmező gondolkodását erőteljesen határozza meg a nagyon elmélyült elméleti keretezés és alapozás. Gyakorta megfigyelhető, hogy egy-egy szövegértelmezéshez a hosszabb úton, a történeti és elméleti kontextusok feltárása után, a recepció érdemi, nem egyszer polemikus hangvételű elemzésével érkezik el – hogy aztán maga az interpretáció, az olvasás kifejezetten szövegközpontú, a mű jelentésáramlását többrétegűen lekövető legyen. A már említett alázat az írásaiban is jól tetten érhető: alázat a szakmai igényesség, a történeti múlt, a mások elvégzett munkája, illetőleg az olvasott szöveg iránt is. Ám ez a tisztelet nem óvatos vagy félénk: erőteljesen dialógusképes, a másikat vitapartnerként is komolyan vevő és megtisztelő hozzáállás.
Azon a régi szeles április eleji estén még nem sejtettük, hogy Debrecen nem csak azon az alkalmon, de élete azóta eltelt idejében is hazai pályává válik számára, és bízunk benne, hogy ez a továbbiakban is így marad. A folyamatosan kialakuló, erősödő szakmai és baráti kapcsolódásoknak köszönhetően Pataki Viktor elköteleződése, szeretete Debrecen és az Alföld folyóirat iránt nem megkérdőjelezhető, és hasonló viszontérzésekkel nyújtjuk át mi is számára most az Alföld-díjat.
(Az Alföld szerkesztősége 2025-ben is odaítélte három kiváló szerzőjének az Alföld-díjat: Ágh István költő, író, műfordító; Pataki Viktor irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és Visy Beatrix irodalomtörténész, kritikus és kapta idén a rangos kitüntetést. Ágh István október 19-én elhunyt. A díjról és átadásáról még tudtuk értesíteni, azonban a szerkesztőség legnagyobb sajnálatára már csak posztumusz kaphatja meg az elismerést. Az Alföld-díjakat a Debreceni Irodalmi Napok keretében adtuk át 2025. november 5-én a Kölcsey Art Caféban.)
Fotók: Szirák Sára
Hozzászólások